A fa – a kő és az agyag mellett – a legősibb építőanyagok egyike. Sokoldalú felhasználási lehetőségei tették sokáig alapvető műszaki alapanyaggá. A természetből készen nyerhető, és megmunkálás nélkül is alkalmas építészeti célú felhasználásra. A szerkezeti acél megjelenése előtt a fa volt az egyetlen számottevő húzószilárdsággal rendelkező tartószerkezeti anyag, így a XIX. századig rácsos tartókat, födémgerendákat csak fából készítettek.

A XIX. század második és a XX. század első felében úgy tűnt, hogy a fa alulmarad az acéllal és a vasbetonnal való versenyben, és kiszorul az építési segédanyagok (zsaluzatok, állványzatok, dúcolatok) területére. A XX. század második felétől azonban fokozatosan visszanyeri építészeti jelentőségét, és ma már a faépítészet reneszánszáról beszélhetünk. A fa széles körű ipari felhasználását elősegíti, hogy

• a fa újratermelődő nyersanyag,
• kitermelése egyszerű, feldolgozása kis energiaigényű,
• természetes, környezetbarát anyag,
• nagyszámú, különböző tulajdonságú fafaj közül lehet az adott célra legmegfelelőbb tulajdonságú faanyagot kiválasztani.

Biológiai szempontból a fák az élővilág két nagy törzsébe sorolhatók. A fenyőfélék a nyitvatermők, a lombos fák a zárvatermők törzsébe tartoznak.

A fenyőfélék a lombos fáknál sokmillió évvel korábban jelentek meg a Földön. Általában magasra nőnek, szövetük egyenletes, a lombos fáknál egyszerűbb felépítésűek. A fatest szövete viszonylag homogén, ezért könnyen megmunkálhatóak. Az évgyűrűhatárok a fenyőknél általában felismerhetőek.

A lombos fák szövetének felépítése sokkal változatosabb és bonyolultabb. A lombos fák jellemzően kevésbé magas növésűek, mint a fenyők. Törzsüket sok ág és ággöcs tarkítja, a fatestet a gyantajáratok hiánya jellemzi. Általában nagyobb testsűrűségűek és nagyobb szilárdságúak, mint a fenyők (keményfák: tölgy, bükk, akác, kőris stb.), de vannak kisebb testsűrűségű és szilárdságú fafajok is (lágy lombos fák: nyár, fűz, éger stb.).

Magyarországon az építészeti tartószerkezetek céljára több mint 90%-ban fenyőfát használnak.

Lágy, lombos fákkal csak alárendelt helyeken (mezőgazdasági létesítményeknél, illetve igénytelenebb családi házaknál), keményfákkal elsősorban épületrekonstrukciók (kastélyok, templomok stb.) alkalmával találkozunk.

A tartószerkezeti célra leggyakrabban használt fenyőfélék: az erdei fenyő, a lucfenyő, valamint a luchoz sok szempontból hasonló jegenyefenyő. Ritkábban van lehetőség a legkiválóbb tulajdonságokkal rendelkező vörösfenyő használatára, és csak elvétve használják a gyengébb minőségű fekete fenyőt.

A fa makroszkópikus felépítése a különböző irányú metszeteken a legtöbb esetben szabad szemmel is megfigyelhető. A törzs tengelyére merőleges metszetet "bütüs metszet"-nek, a tengellyel párhuzamos, és a tengelyt is magába foglaló metszetet "sugármetszet"-nek, a tengellyel párhuzamos, de a tengelyt nem tartalmazó sík metszetét "húrmetszet"-nek nevezzük.

A fa felépítése

A tengellyel párhuzamos irányt rost-, vagy longitudinális iránynak nevezzük (jele: "l"). A bütüs metszet sugarának irányát sugár-, vagy radiális iránynak (jele: "r"), a rá merőleges irányt húr, vagy tangenciális iránynak (jele: "t") hívjuk.

A mérsékelt égövi fák bütüs metszetén jól megfigyelhető a keresztmetszet közepén elhelyezkedő kis területű bél. A puha, könnyen összenyomható bél korán elhalt sejtekből épül fel. A bél nagysága és formája fafajonként változó, de a kifejlődött fa szempontjából a bélnek nincs élettani jelentősége. Nagysága a legtöbb fánál 1-2 mm, egyes fafajoknál (pl. balsafa, szappanfa) átmérője a 10-15 mm-t is eléri. Más fajoknál (pl. vörösfenyő) olyan kicsi, hogy szabad szemmel nem is látható.

Faanyagvédelem

Egyik legfontosabb építőanyagunk a fa. Beépítése esetén védelmüket az építési követelményeket meghatározó kormányrendelet is előírja, hogy a faanyagokat csak gombamentesítő kezelés után szabad beépíteni, mégis gyakran történik a mellőzése.

Faházak védelme

Vannak teljesen fából készített, tömörfa szerkezetű házak, a favázas épületek, és favázas paneles épületek. Többségük ma már előre gyártott és helyszínen szerelt épületszerkezetek, ezért a gyártótól elvárható, hogy az épület fából készült elemeit megelőző faanyagvédelemben részesítse. Ennek meglétéről a gyártónak nyilatkoznia kell. Faanyagvédőszerként célszerű olyan készítményeket használni, melyek a fában rögzítődnek, nedvesség és csapó eső hatására nem oldódnak ki, és kombinált hatásuk révén nemcsak a gombák, hanem a rovarok kártétele ellen is hatásos védelmet nyújtanak.

Födém-és tetőszerkezetek védelme

Az új födémek - a faházak kivételével - ma már ritkán készülnek fából, de a tetőszékeknek még most is az erdei, luc- és jegenyefenyő a legfontosabb alapanyaga. Gyártásuk során csak külön igény esetén alkalmaznak mesterséges szárítást. A tetőszerkezetekhez használt fenyő a megvásárláskor többnyire előnedves vagy legfeljebb légszáraz állapotú anyaggal találkozhatunk. A nedves faanyag helytelen tárolása könnyen eredményezhet kékülést, melyet gomba spórák okoznak.

A leghatásosabb védekezési mód ellene, ha a faanyagot megfelelő hézaglécekkel bemáglyázzuk. Az ilyen faanyagot vagy nekünk, vagy a kivitelezést végző ácsoknak kell megelőző faanyagvédelemben részesíteni. A tetőszéki elemek védelmére vízben oldódó szerek használata javasolt, de erre a célra is előnyösebbek a fában fixálódó készítmények. Ezek a beázási helyeken sem oldódnak ki. A favédő szerek sokféleképpen hordhatók fel: szórással, ecseteléssel, mártással, áztatással, telítéssel. A legtartósabb védelem telítéssel érhető el. Más eljárások esetén 2-3 rétegben kell a vegyszert felvinni a felületre. A felvitt mennyiségre vonatkozóan mindig a szer gyártójának az előírásai a mértékadóak. Ha nem akarunk vesződni a vegykezeléssel, ma már több fatelepen is beszerezhetünk előre védőkezelt anyagot.

Nagyon fontos, hogy a faanyag védelmének megtörténtét ellenőrizzük, mert a hanyag kezelésből adódó hibák (gomba, rovarkárosítások) különösen az új ház építése vagy tetőcsere esetén több milliós károkat okozhatnak. Ráadásul a baj gyakran csak akkor jelentkezik, mikor a kötelező szavatosság már lejárt.

Nyílászáró szerkezetek (ajtók, ablakok), védelme

Az épületekben található ajtók és ablakok többnyire még mindig fából készülnek. Ezek kivitelezésüket tekintve lehetnek nyersek (felületkezelés nélküliek), alapmázoltak (alapozottak) és festett, lazúrozott felületűek. Alapelvárás mindhárom kivitelnél, hogy a fallal érintkező részek gomba- és rovarkár elleni megelőző védelemben részesüljenek. Bár a nyílászáró szerkezetek mesterségesen szárított faanyagból készülnek, ami önmagában is jelent bizonyos mértékű védelmet a gombák és rovarok ellen, az állandó nedvességhatás miatt a vegyszeres védelem sem nélkülözhető.

A jogszabályi előírások betartása esetén valamennyi nyílászárónak legalább védőkezelő alapozással kellene készülnie. A gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, hogy csak az előre felületkezelt ajtók és ablakok készülnek megelőző védőkezeléssel. A faanyagvédelem elvégzését a gyártónak minőségi bizonyítvánnyal kell igazolnia.

A nyers kivitelű ajtók és ablakok általában védőkezelés nélküliek. Az ilyen termékek tokszerkezetét a beépítés előtt legalább kétszer célszerű valamely arra alkalmas favédőszerrel átmázolni.

Ajánlott színtelen, szerves oldószeres favédőszert használni. Amennyiben a fafelületeken lazúrt kívánunk alkalmazni (a fa erezete látható marad), akkor a tokon és ajtólapon, illetve ablakkereten azzal a védőszerrel alapozzunk, amelyet a lazúrgyártó ajánl. Ha fedőmázolást alkalmazunk, a védő alapozó anyagát ahhoz kell megválasztani, nehogy a festék idő előtt felpattogzódjon. Mivel a nyílászárók kötelező alkalmassági ideje 5 év, az elmaradt faanyagvédelemből eredő károsodás csak ezt követően jelentkezik, ezért jobb megelőzni a bajt és minden esetben kitérni a nyílászárók faanyag védelmére.

A burkolatok (padló- és falburkolatok) védelme

A padló- és falburkoló anyagok szabványai nem írják elő a beépítésre kerülő faanyagok megelőző faanyagvédelmét. Erre nincs is szükség, mivel a magas hőfokon végzett szárítás megöli a fában lévő rovarálcákat és gomba spórákat. Vegyszeres favédelmük általában nem szükséges, mivel száraz környezetbe kerülnek. Ha ezek a burkolatok új épületbe kerülnek, akkor fontos figyelnünk arra, hogy az aljzatbeton és a vakolat teljesen kiszáradjon. Parkettát vagy más fapadlót csak teljesen száraz aljzatra szabad fektetni.

Még ilyen esetben is célszerű a padló lakkozásával várni, hogy a betonban még meglévő, de kézzel nem tapintható szabad víz eltávozhasson. Ellenkező esetben a parketta megdagad és felpúposodik.

Mivel a mészhabarcs vakolatok teljes kötése egy évig is eltarthat, a falakat lambériázni ezen idő alatt nem ajánlott. A lambéria hátoldalát még ebben az esetben is célszerű védő kezelni valamilyen vízben oldható beltéri használatra ajánlott vegyszerrel.

A ház körül még számos dolog készülhet fából, mint például a kerítés, pergola, játszóeszközök. Ezek az építmények a talajjal való találkozásuk miatt a legjobban veszélyeztetett szerkezetek. Ilyen helyekre elsősorban telített anyagok használhatók. A telítés csak olyan favédőszerrel végezhető, amelyek az időjárás hatására sem oldódnak ki.

A fa, mint fűtőanyag

Faanyagok felületkezelése

A kültéri faszerkezetek és burkolatok kezelése

A fa mint minden más, építőiparban használt kültéri anyag sokféle károsító hatásnak van kitéve. A tűző nap, az UV sugárzás, a nedvesség, a különböző rovarok és gombák károsíthatják annak állagát, ezáltal élettartamuk nagymértékben lerövidül.

A kültéri fából készült szerkezetek lehetnek járófelületek, teraszok, kerti pergolák, paravánok kerítések. Használhatóságuk szempontjából vannak, amelyek nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, ezek azok a felületek, amelyet járófelületként használunk. Ezeket figyelembe véve kell foglalkoznunk a fából készült járólapok kezelésével és a földbe állított kerítés vagy paravánnak használatos fa szerkezetek védelmével.

A faanyag védelme a járófelületek esetén

Kültéren a fából készült járófelületek, teraszok kezelése nem egyszerű feladat. Amellett, hogy az ilyen igénybevételnek kitett felületeket védeni kell az erős koptatás miatt, a napfénytől is óvni kell. Míg a beltérben lakkbevonat készítésével megoldhatóvá válik az igénybevételnek megfelelő védelem, addig a kültéri burkolatoknál ezt nehezíti, hogy a csúszásmentességről is gondoskodni szükséges. Mint minden fából készült alapanyagnál a burkolatok esetében is a munkát a felület előkészítéssel kell kezdenünk. Az előkészítés során a kültéri járófelületeket nem kell olyan gondosan előcsiszolni, mint a beltéri burkolatokat. Ha kissé durvább, érdesebb felületet képezünk a bevonat a fába könnyebben tud beivódni. A fából készült járófelületek esetén a legnagyobb figyelmet a gomba és rovarvédelemre kell fordítani. Minden esetben a fának az aljzattal érintkező részét is le kell kezelni védőszerrel, ugyanis a fertőzést elsősorban onnét kaphatja. Némely termékek már önmagukban is tartalmaznak ilyen szereket, viszont ezeket a festékeket csak a látszó felületre szoktuk felvinni, ezért nem árt, ha előtte minden esetben a teljes felületet lekezeljük gomba és rovarölő szerrel, ezzel csak növeljük a védelmet. Ebben az esetben ügyelnünk kell a védőszer és a fedőfesték összeférhetőségére! Egyes keményfa fajták nagy mennyiségű gyantát vagy latexet tartalmaznak, ezért kezelés előtt a keményfák felületét töröljük le szintetikus hígítóval átnedvesített törlőkendővel. Ezt követően kerülhet sor a kezelésre majd a festésre. A fa járófelületet védő festéknek jó kopásállónak, nedvességtűrőnek, megfelelő UV védelemmel csúszásmentes felületet képzőnek kell lennie. Ennyi kritériumnak viszont a csak kevés festékfajta felel meg, ezért a kiválasztásnál nagy gondossággal járjunk el. Felhordása történhet ecsettel, festőhengerrel úgy, hogy egyenletes, homogén felületet kapjunk. Átfedéskor a rétegek közti száradási idő legalább 8 óra legyen, de ha harmadik réteg festése is szükséges, akkor minimum 24 órát kell várnunk az újra festésig.

Folyamatos karbantartást igényelnek a kültéri fa járófelületek, de ha már évek múltán az időjárás hatására beszürkülnek, akkor a felület csiszolását követően ismét kezeljük védő alapozóval, majd fessük át fedőlazúrral.

A faanyag védelme kültéri építmények esetén

A kerítések, és kerti építmények és az egyszerű kerti bútorok faanyagának védelmét is meg kell oldanunk, még ha nincsenek is akkora károsító hatásnak kitéve mint a fa járófelületek. Az időjárás viszontagságainak kitett, de földdel nem érintkező faanyagokkal kapcsolatban a korhadás veszélyével és a fa anyagát károsító rovarok megjelenésével is számolni kell. Ezeket a faszerkezeteket gomba és rovarkárosítás elleni megelőző védelemmel minden esetben el kell látni, mely történhet mázolással vagy merítéssel is.

Ha a faanyag tartósan érintkezik a földdel, vízzel, akkor intenzívebb védelemre van szükség, ezért a kertépítési szerkezeteket a legerősebb fokozatú faanyagvédelemmel kell ellátni. Ezt általában nagynyomáson történő mélyimpregnálással lehet elérni, mely házilagosan nem kivitelezhető. A védőszer beépül a faanyagba, melyet ezek után lehet festeni.

A földbe épített keményfa oszlopokat célszerű égetéssel tartósítani, melynek során a talajba kerülő oszloprészeket pár milliméter mélységig megégetünk, így a faoszlopok élettartamát nagymértékben megnövelhetjük. A talajjal érintkező oszlopvégeket márthatjuk forró bitumenbe is, mely védőburokként szintén növeli az élettartamukat. A faoszlopok földbe építésekor ügyelnünk kell arra, hogy a gödörbe kerülő végüket ne betonozzuk be, mert a lefolyó csapadék miatt a hajszálrepedéseken leszivárog a csapadék és az oszlopban korhadást eredményezhet, melynek következtében a fa kitörhet. Ezért inkább a megfelelően impregnált és védőburokkal ellátott oszlopokat a talajba úgy helyezzük, hogy azt laza szerkezetű anyaggal tömörítsük. Legideálisabb megoldás, ha a fából készült oszlopokat nem közvetlenül a talajba helyezzük, hanem azt egy előre gyártott vasbeton alaptesthez rögzítjük. Amennyiben a kerti építményeket fedőfestékkel kívánjuk ellátni, hasonlóképpen kell eljárnunk, mint a kültéri fa járólapok esetén.
 

Kapcsolódó oldalak

Anyagismeret